Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2013 "Életet az éveknek"

2013. október 21-én a Balassi Bálint Megyei Könyvtár adott otthont a Nógrád Megyei CsEÖH "életet az éveknek"  kerekasztal beszélgetésének. Molnár Éva BBMK igazgatója szívélyesen köszöntötte a megjelenteket, hiszen a megyeszékhely könyvtári idősek klubjának tagjai régi ismerősei. Örömét fejezte ki, hogy új tagokkal gyarapodott a kis közösség és hangsúlyozta, miszerint idén sem maradhat el a Nógrád megyei CsEÖH által kezdeményezett „Életet az éveknek” esélynap.

Szabó Péter az esélyteremtési iroda vezetője is üdvözölte a résztvevőket, majd ismertette az „Idősek világnapjához” kapcsolódó programsorozat állomásait. Tájékoztatta a jelenlévőket mindazokról a törekvésekről, melyeket az Emberi Erőforrás Minisztériuma támogatásával a Nógrád megyei CsEÖH tett, tesz és tenni fog az idősebb generáció esélyteremtése érdekében szűkebb pátriánkban. Ezt követően egy kerekasztal beszélgetés keretén belül mondták el véleményüket, tapasztalatikat és javaslataikat a jelen társadalmi helyzetről és az idős generáció gondjairól.