Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2012 szept. Kőleves Fesztiválon a CsEÖH

Hagyományoknak megfelelően ismét tevékeny részesei, versenyzői és szereplői voltunk (CsEÖH) a szlovák-magyar határon fekvő többszörösen hátrányos helyzetű kistelepülés, Szilaspogony Kőleves Fesztiváljának.

A rendezvény kiválóan illett a MAgyar-ROma (MA-RO/cigányul kenyeret jelent ) programsorozatának. A MA-RO program elsősorban a kisebbségben élők integrációját és a többségi társadalom toleranciáját, valamint antirasszista szemléletváltását kívánja szolgálni. A programot személyes jelenlétével tisztelte meg a térség országyűlési képviselője Becsó Zsolt aki mint a Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a kulináris és kultúrális vonalon egyarán versenyre kelő résztvevőket. A kiválóan zárult programban fő partnerünk a Palóc Társulás Szövetsége civil egyesület volt akik családjaikkal és önkénteseikkel is nagy számban képviseltették magukat a CsEÖH által felállított sátraknál.